Van egy nagyon kedves ismerősöm Éva. Óvodapedagógus 4 gyermeket nevelt fel és elindított a pályájukon. Vele szoktam levelezni Pityusról, megírom neki az aggodalmaimat, félelmeimet. Mert azért nagyon sokszor elkeseredek, hogy mi lesz így a fiamból. Évekig stagnált az állapota, a fejlesztések ellenére nem javult a beszéde. Most 4 éves korára látok egy kisebb fejlődést, de még ezzel is fényévre van a kortársaitól. Szeretném most közzétenni Éva engedélyével a vigasztaló levelét, amely nem csak nekem, hanem sok hasonló édesanyának adhat megnyugvást legalább egy kis időre.
“Nagyon együtt érzek veled! Mi annak idején megvizsgáltattuk Marcit, hogy nincs-e valamilyen szervi oka annak, hogy nem beszél. Mert tényleg 4 éves koráig nem beszélt! Fantasztikusan kommunikált mindenkivel kézjelekkel, nézéssel és nem volt visszahúzódó gyerek, vagy magába forduló, de emlékszem, mikor ültünk a buszon, ő az ölemben és mellettünk ment a vonat az út mellett és ő felkiáltott, hogy
” Né! Ott a lolló!”
és mindenki ránk nézett olyan sajnálkozó arccal, hogy ordítani lett volna kedvem, hogy NEM értelmi fogyatékos a gyerekem, csak megkésett beszédfejlődése van. Nekem azt mondták, hogy az állandó asztma miatt és az állandó középfülgyulladás miatt légszomjban él és nem jól hall, minden erejét elveszi, hogy lélegezzen. Az óvodában is sokat hiányzott és egyszer középső csoportban bementünk a karácsonyi ünnepre, mert persze akkor is beteg volt már 2 hete és a gyerekek szerepeltek és ő is akart és kiállt a többiek elé és elénekelte azon az asztmától rekedt hangján, hogy “Ég a gyertya ég..” és az volt az első alkalom, hogy összefüggő mondatokat hallottunk tőle. Az óvónők is sírtak, nem csak én…
Arra emlékszem, hogy rengeteget meséltem neki, meg nagyon sokat énekeltem, sokszor kitalált dallamra azt énekeltem neki, hogy mit fogunk csinálni, vagy hová indulunk. Utánoztunk állatokat, neki Macika volt a beceneve és ezért sok játékos mackós éneket énekeltem neki, összekapcsolva mozgásokkal, egyszerű szavakkal, pl. : éhes a medve, mit eszik? Málnát! És egy idő után már énekelte, hogy málnát, aztán már azt is, hogy éhes a medve és ettünk együtt málnát,
szóval ilyenekkel próbálkoztam.
Azt mondták, hogy nem szabad sürgetni és nem szabad előtte arról beszélni, hogy mennyire aggaszt bennünket, hogy nem beszél.
Végül is az a 4 éves kor volt a fordulópont és nem is volt valami nagy áttörés, hogy hirtelen elkezdett volna beszélni, csak ilyenek, hogy jöttünk haza egyszer este és felnézett az égre, kitárta a karját és mondta, hogy
“mennyi csillal!”
és aztán egyre többször mondott mondatokat és nagycsoportos korában már logopédiára járt és verseket mondott és aztán kiderült a felcserélt mássalhangzókból, hogy dislexiás és ez végigkísérte az egész iskoláskorát, mert nehezen tudott nagyon megtanulni olvasni és a tanulás is nehezen ment neki, de nagyon jó iskolába járt, ahol figyeltek rá és fejlődhetett az egyéni tempójában, de nehéz volt neki megélni, hogy az osztálytársai továbbtanultak, ő meg az érettségi után, ahol nem is kellett írásbeliznie a dislexia miatt nem tudott továbbtanulni.
Elment egy asztalos iskolába és annyira büszke volt, hogy tud jó jegyeket szerezni, aztán a saját pénzén munka mellett elvégzett egy cnc anyagmegmunkáló szakot is és most 26 éves és dolgozik 3 műszakban és lakást bérel a barátnőjével és annyira boldog, hogy a keresetéből elmehetnek nyáron Görögországba búvárkodni és vett egy használt autót és főzőcskéznek, meg bútorokat vesznek és ő bútorokat is tud csinálni, szerelni és látom, hogy boldog és büszke rá, hogy boldogul.
Ezt azért írom neked ilyen részletesen, hogy ne csüggedj, nekem tényleg voltak gondjaim, mert a Marci ezzel az asztmával, meg megkésett beszédfejlődéssel, meg dislexiával rengeteg törődést igényelt, a Benedek fiam meg olyan szinten volt öntörvényű, hogy néha azt hittem meg fogok bolondulni, annyira nehéz volt nekem kezelni ezt a problémát.
Úgyhogy rengeteg erőre, türelemre, kitartásra volt szükségem, meg kaptam is sok segítséget pl. a gyerekpszichológus barátnőmtől, meg hát hárman voltunk barátnők 10 gyerekkel és évekig mindent együtt csináltunk és sokat tudtunk egymásnak segíteni abban, hogy egymás gyerekeihez néha jobban volt kulcsunk, mint a sajátunkhoz.
Ma azt mondom, hogy csak egyet csinálnék másképpen. NEM FÉLNÉK ANNYIRA és jobban bíznék magamban, hogy be tudom tölteni a szerepemet a gyerekem életében és nem érezném annyiszor, hogy istenem, hol rontottam el, mit csinálok ennyire rosszul, mert ez az az idegállapot, amiben már nem vagyok támasza a gyerekemnek, hanem ő megérezvén az én belső félelmeimet, nem fog tudni megküzdeni a saját nehézségeivel.
Szóval bízzatok magatokban, meg benne és akkor ő tud meríteni a ti erőtökből és nézessétek meg, nincs-e valamilyen szervi oka ennek, de lehet, hogy tényleg csak egyszerűen sokkal később tanul meg beszélni, mint mások.
Marci, mikor megtanult beszélni, onnantól kezdve értelmesen, választékosan, kifejezően beszélt és ez így van a mai napig, senki meg nem mondaná, hogy annak idején mennyit kellett aggódnunk emiatt.”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: